Bűnös élvezetek

Citromos pite

Hozzávalók (16 szelethez):

Tésztához:
250 g búzaliszt
150 g vaj
1 kávéskanál só
1 evőkanál cukor
2-4 evőkanál hideg víz
1 evőkanál ecet

Krémhez:
150 g kristálycukor
500 ml tej
60 g búzaliszt
50 g vaj
5 db tojássárgája
2 db citrom

babgul: citromos pite - indafoto.hu

Elkészítés:

A tésztához összemorzsoljuk a lisztet a vajjal és a tejföllel, utána összegyúrjuk a többi hozzávalóval. Kétharmadát kinyújtjuk, kibélelünk vele egy kerek piteformát úgy, hogy legyen oldala is. A maradékkal együtt a hűtőbe rakjuk 1 órára.

Közben elkészítjük a tölteléket. A tejet feltesszük forrni a cukor, és a vaníliás cukor társaságában. Hozzáöntjük a citromok levét, beleszitáljuk a lisztet, majd egyenként, gyorsan keverve hozzáadjuk a tojássárgákat. Végül a vaj is az edénybe kerül, amivel egy selymes krémet főzünk folytonosan kevergetve.

Elővesszük a hűtőszekrényből a tésztával bélelt piteformát és a maradék kis tésztacipót. A krémet beleöntjük a hideg tésztába. A maradék tésztát kinyújtjuk, és a krémre helyezzük, majd tojásfehérjével bekenjük. 190 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és kb. 30 perc alatt készre sütjük a süteményt.

1 szelet tartalmaz:

energia: 248 kcal
szénhidrát: 26 g
fehérje: 5 g
zsír: 13 g

Címkék: citrom

Kolbászos párnácskák

A sós süti szilveszterre készült. A célnak megfelelt, de több kolbászt elbírt volna. Legközelebb púposra töltöm a párnácskákat.

Hozzávalók (kb. 40 darabhoz):

A tésztához:
500 g teljes kiőrlésű búzaliszt
200 g vaj
2 db tojás

1 csomag sütőpor
6 evőkanál tejföl

A töltelékhez:
200 g füstölt kolbász
100 g ementáli sajt

babgul: IMG 4168 - indafoto.hu

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit egy mély tálban összedolgozzuk, sima tésztává gyúrjuk, és 30 percig hagyjuk hűtőben pihenni.

A kolbászt felkockázzuk, és egy serpenyőben megpirítjuk. Amikor átsült és morzsalékossá vált, félrehúzzuk a tűzről és hagyjuk kicsit kihűlni. A sajtot lereszeljük. A tésztát kinyújtjuk és 5x5 cm-es négyzeteket vágunk belőle. Megtöltjük kolbásszal és megszórjuk reszelt sajttal, majd párnácskákká formázzuk, és a tetejükbe ollóval kis ékformákat vágunk. Megkenjük felvert tojással, és a 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.

1 darab tartalmaz:

energia: 112 kcal
szénhidrát: 10 g
fehérje: 3 g
zsír: 6 g

 

Címkék: sajt kolbász

Csokoládés-citrusos kalács

Egy társasági eseményre sütöttem a kalácsot, de végül nem készült el időben, így itthon fogyasztottuk el. Szerintem ha elkészül, akkor sem mertem volna feltálalni, mivel olyan kis halvány lett, és a csokidarabok is nagyobbak, de ritkábbak lettek a tervezettnél. Szóval messze volt az elképzelt kivitelezéstől, de otthon azért jóízűen megettük.

Hozzávalók (kb. 16 szelethez):

500 g búzaliszt
200 ml tej
50 g eritrit
4 dkg élesztő
1 csomag vaníliás cukor
100 g vaj
1 csipet só
1 db tojás
1 evőkanál tejszín
100 g étcsokoládé
100 g kandírozott citrom és narancs

babgul: IMG 4241 - indafoto.hu

Elkészítés:

A liszt közepére mélyedést nyomunk. A tejet egy kávéskanál cukorral meglangyosítjuk, feloldjuk benne az élesztőt, és a mélyedésbe öntjük. Konyharuhával letakarva langyos helyen 15 percig kelesztjük.

Ezután az egészet összedolgozzuk az eritrittel, a vaníliás cukorral, az olvasztott vajjal meg a sóval, meggyúrjuk, megdagasztjuk, majd ismét letakarjuk és a duplájára kelesztjük.

Közben a tojást szétválasztjuk, és a sárgáját elkeverjük a tejszínnel. A csokoládét felaprítjuk, a kandírozott gyümiket apró kockákra vágjuk. A tésztát még egyszer átgyúrjuk, majd lisztezett deszkán kb. 40x50 cm-es lappá kinyújtjuk. Megkenjük tojásfehérjével, rászórjuk a csokoládét és a gyümölcsöket, kissé bele is nyomkodjuk. A tésztát a hosszanti oldalánál fogva föltekerjük. A tekercset sütőpapírral kibélelt tepsire fektetjük, és újabb 15 percig kelesztjük. Megkenjük tojássárgájával, és előmelegített sütőben, 170 fokon, kb. 35 percig sütjük.

1 szelet tartalmaz:

energia: 225 kcal
szénhidrát: 30 g
fehérje: 5 g
zsír: 9 g

 

Málnatorta

Nagyon finom torta lett a fagyasztóban talált málnából. A vaj mennyiségén legközelebb csökkentek, mert nagyon dominánsnak éreztem. 

Hozzávalók (12 szelethez):

5 db tojás
5 evőkanál búzaliszt
5 evőkanál eritrit
1 csomag sütőpor
240 g teavaj
120 g mascarpone
150 g por eritrit
300 g málna

babgul: IMG 4027 - indafoto.hu

Elkészítés:

Elektromos habverővel maximális fokozaton több percig verjük az egész tojásokat az eritrittel. Végül eloszlatjuk benne a lisztet és a sütőport. Sütőpapírral kibélelt nagy tepsibe kenjük, és 180 fokra előmelegített sütőben vékony lapot sütünk belőle. Rácsra borítjuk, pár perc múlva lehúzzuk róla a papírt, és hagyjuk teljesen kihűlni.

A málnát megtisztítjuk, simára turmixoljuk. Keverőtálba tesszük a puha vajat és a krémsajtot. Hozzáadjuk a por eritritet, csipet sót, és több percig habosítjuk elektromos habverővel. Amikor már kissé megnőtt a térfogata, folyamatos keverés mellett kanalanként elkezdjük hozzáadni a málnát. Nem szabad túlhígítani, a gyümölcs víztartalmától függ, mennyit is vesz fel a krém. Az elkészült krémet eloszlatjuk a 3 felé vágott piskótán úgy, hogy minden rétegre és a tetejére is egyenletesen jusson. A torta tetejét csokicseppekkel díszítjük.

1 szelet tartalmaz:

energia: 245 kcal
szénhidrát: 7 g
fehérje: 4 g
zsír: 22 g

Címkék: mascarpone málna

Derelye körtés szilvalekvárral

Hozzávalók (12 adag):

600 g burgonya
200 teljes kiőrlésű búzaliszt
100 g búzadara
150 g szilvalekvár
2 db körte
1 db tojás
200 g zsemlemorzsa
50 g vaj
1 csipet só

babgul: IMG 4052 - indafoto.hu

Elkészítés:

Héjastól megfőzzük a krumplit. Leöntjük a levét, amint tudjuk meghámozzuk, és még forrón áttörjük krumplinyomón. Ha már teljesen kihűlt, hozzágyúrjuk a lisztet, a csipetnyi sót, az egész tojást és a búzadarát. Annyi lisztet kell hozzádolgozni, hogy lágy, de nem folyós, jól nyújtható legyen a tészta. Lisztezett deszkán nagyra nyújtjuk. Az egyik felére kis pöttyökben rátesszük a szilvalekvárt, majd mindegyik adagra rakunk egy-egy evőkanálnyi nyers körtekockát. Ráhajtjuk a tészta üres felét. Ujjunkkal körbenyomkodjuk a töltelék körül, végül derelyevágóval felszabdaljuk.

A vajon megpirítjuk a zsemlemorzsát. Sós vizet forralunk egy nagy fazékban, és kifőzzük benne a derelyét. Ha feljönnek a víz tetejére a tésztacsomagok, akkor még két percig kell forralni. Szűrőkanállal kiszedjük, lecsöpögtetjük, rárakjuk a pirított morzsára, óvatosan átforgatjuk, nehogy összetörjön.

1 adag tartalmaz:

energia: 273 kcal
szénhidrát: 50 g
fehérje: 6 g
zsír: 5 g

Mandulatorta ribizlizselével és naranccsal

Ez a torta egy összevont szülinapra készült. A tésztája linzertészta, de sajnos a második lapot már olyan nehezen tudtam nyújtani, hogy kénytelen voltam kisebb darabokban rátenni. Ez rontott az esztétikán. A tetején lévő cukormázzal pedig óvatosan kell bánni, mivel nagyon sok cukrot felvesz, lassan kell adagolni a narancslevet, ha nem akarjuk hogy cukorsokkot kapjunk. 

Hozzávalók (16 szelethez):

180 g búzaliszt, teljes kiőrlésű
150 g teavaj
150 g eritrit
300 g darált mandula
200 g ribizlizselé
2 csomag vaníliás cukor
1 dl habtejszín
1 db narancs
100 g por eritrit

babgul: ribismandula - indafoto.hu

Elkészítés:

Fényesre keverjük a puha vajat az eritrit felével, majd belevegyítjük a 15 dkg darált mandulával elkevert lisztet. Kétfelé osztjuk.

Összekeverjük a vaníliás cukrokat a maradék eritrittel és a maradék mandulával, beledolgozzuk a tejszínt.

Kinyújtjuk a mandulás tészta egyik felét. Belefektetjük egy papírral bélelt 22 cm-es kerek formába. Rákenjük a ribizlizselét, arra pedig rásimítjuk a tejszínes mandulát. Kinyújtjuk a második lapot is, korongokat szaggatunk belőle, és eloszlatjuk a mandulakrém tetején. 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni a süteményt.

Megmossuk a narancsot, kettévágjuk, és kipréseljük a levét. Az átszitált por eritrithez annyit keverünk belőle, hogy sűrűn folyó masszát kapjunk. Rákenjük a tortára, megszórjuk mandulaforgáccsal és hagyjuk rajta teljesen megszáradni.

1 szelet tartalmaz:

energia: 269 kcal
szénhidrát: 15 g
fehérje: 7 g
zsír: 19 g

Lúdláb pohárban

Gyerekkorom egyik kedvenc sütije a lúdláb volt, és így Márton nap környékén eszembe jutott, hogy milyen régen is volt az, amikor utoljára ettem belőle. Én magam még nem készítettem soha korábban, mivel a habkönnyű krém elkészítése lehetetlennek tűnt számomra. Ez persze továbbra is lehetetlennek tűnik, de a pohárkrémként való tálalás megoldotta a kérdést, és végre felvehetem a lúdlábat a repertoáromba. A türelmet még gyakorolnom kell, mert az olvasztott csoki lassú adagolása a tejszínhez minden volt, csak lassú nem, és hát sajnos ez a türelmetlenség meg is látszott a krémen, ami pillanatok alatt összeesett.

Hozzávalók (4 adaghoz):

Tészta:
80 g vaj
4 evőkanál kakaópor
4 evőkanál eritrit
1 tojás
1 csipet só
40 g liszt

Krém:
100 g étcsokoládé
1 teáskanál kakaópor
1 teáskanál por eritrit
200 ml habtejszín
1 csomag habfixáló por

babgul: IMG 3577 - indafoto.hu

Elkészítés:

Gőz felett összeolvasztjuk a vajat a kakaóval és az édesítővel. Hozzákeverjük a csipetnyi sót, beledolgozzuk az egész tojást. Végül eloszlatjuk benne a lisztet is. Egy kisméretű, téglalap alakú tortaformát sütőpapírral kibélelünk, belesimítjuk a masszát. 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütjük. Rácson hagyjuk teljesen kihűlni.

Közben elkészítjük a krémet. Gőz felett megolvasztjuk a csokit 2-3 evőkanál tejszínnel. Hozzákeverjük a kakaóport is. A maradék tejszínből a teáskanálnyi eritrittel és a habfixálóval kemény habot verünk, majd folyamatos keverés közben hozzácsurgatjuk az olvadt csokit, és egynemű krémet keverünk belőle. Habzsákba töltjük.

A kihűlt tésztát kockákra vágjuk, és beleszórjuk 4 pohár aljába. Mindegyikre nyomunk egy-egy adag csokikrémet, végül a tetejét csokiszórással díszítjük.

1 adag tartalmaz:

energia: 442 kcal
szénhidrát: 18 g
fehérje: 6 g
zsír: 37 g

Szőlős habos fánk

Ma egy nagyon dekoratív desszertet készítettem. Az égetett tésztám egy kicsit tömör lett, több víz elforralásával megúszhattam volna kevesebb liszttel is, de ez most így sikerült. Sajnos így magasabb lett a kalória-tartalma is, ezért mértékkel fogyasztandó. Cserébe viszont laktató, nem is lehet túlenni magunkat belőle. Bármilyen gyümölccsel elkészíthető, én a szezonalitása miatt a szőlőt választottam.

Hozzávalók (25 darabhoz):

Tésztához:

5 db tojás
2 dl víz
100 g teavaj
200 g teljes kiőrlésű liszt
200 g búzaliszt
2 evőkanál eritrit

Töltelékhez:

300 g habtejszín
125 g mascarpone
150 g szőlő
2 evőkanál eritrit
1 csomag vaníliás cukor
1 csomag zselatin

babgul: IMG 3529 - indafoto.hu

Elkészítés:

Felforraljuk a vizet a vajjal, beleszórjuk a lisztet és az édesítőszert, majd kis lángon kevergetve főzzük, hogy besűrűsödjék, és minél több vizet elpárologtassunk belőle. Levesszük a tűzről és elektromos habverővel egyesével beledolgozzuk az egész tojásokat. Sima csőrű habzsákba töltjük. 2 sütőlemezre sütőpapírt terítünk, és kisebb köröket nyomunk rá a tésztából. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 20 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni.

Tálalás előtt készítsük el a tölteléket. Habot verünk a tejszínből és a zselatinból. A mascarponét kikeverjük a vaníliás cukorral és az eritrittel, majd hozzáforgatjuk a tejszínhabot. A kerek fánkokat keresztben elvágjuk, habzsák segítségével megkenjük a krémmel, teszünk rá szőlőt, és a tetejébe biggyesztjük a kalapját.

1 darab tartalmaz:

energia: 157 kcal
szénhidrát: 12 g
fehérje: 4 g
zsír: 10 g

Meggyes gesztenyetorta

Gesztenyemasszából érdemes minél magasabb gesztenye tartalommal rendelkező márkát választani. Sajnos én választék hiányában nem így tettem, és kiérezhető lett a gyenge minőség. A díszítéshez használt meggy befőttből került a torta tetejére, nyáron friss meggyel az igazi. A piskótasütést még gyakorolnom kell.

Hozzávalók (16 szelethez):

Piskóta:

8 evőkanál finomliszt
8 db tojás
8 evőkanál eritrit

Töltelék:

200 g meggylekvár
2 evőkanál keményítő
400 ml habtejszín
20 g zselatin
250 g gesztenyemassza
30 g csokicsepp

babgul: IMG 3515 - indafoto.hu

Elkészítés:

8 tojásból kerek piskótát sütünk. Szétválasztjuk a tojásokat. A fehérjéket egy evőkanál eritrittel kemény habbá verünk. A tojássárgákat elektromos habverővel nagyon világosra, habosra keverjük a maradék eritrittel, végül fakanállal összeforgatjuk a kétféle habot, és több adagban egyenletesen eloszlatjuk benne a lisztet. Egy 26 c,-es kerek tortaforma aljába sütőpapírt szabunk. Beleöntjük a masszát, és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Rácsra állítjuk és teljesen kihűtjük.

A meggyes réteghez a lekvárt elkeverjük a keményítővel. Felforraljuk, besűrítjük, majd hagyjuk langyosra hűlni.

A gesztenyekrémhez habot verünk a tejszínből a zselatinnal, majd több részletben óvatosan összedolgozzuk az áttört gesztenyepürével. Félretesszük körülbelül az ötödét, a többihez hozzáforgatjuk a csokicseppeket.

4 lapba vágjuk a hideg piskótát. Az alsó lapot megkenjük a meggyes krém felével, rárakjuk a következő lapot, és gesztenyét kenünk rá. A harmadik lapra kenjük a maradék meggyes krémet. A tetejét vékonyan megkenjük a félretett, nem csokicseppes gesztenyekrémmel, és meggydarabokkal díszítjük. Pár órára berakjuk a hűtőszekrénybe.

1 szelet tartalmaz:

energia: 190 kcal
szénhidrát: 17 g
fehérje: 4 g
zsír: 11 g

 

 

Címkék: meggy gesztenye

Cseresznyés csokitorta

Ez a torta azért jött létre, hogy kiprobáljam a gyömbér és a cseresznye párosítását, és nem mellesleg elhasználjak egy maradék fél doboz mascarponét. A gyömbért egy kicsit alulterveztem, nem jött ki az íze. Legközelebb cseresznyét is többet teszek bele, mert simán bírta volna a tészta.

Hozzávalók (16 szelet):

100 g teljes kiőrlésű búzaliszt
85 g finomliszt
csipet só
55 g cukor
6 db tojás
30 g teavaj
250 g mascarpone
5 cm gyömbér
200 g tehéntej 1,5 %
40 g kakaópor
200 g cseresznye

babgul: IMG 3480 - indafoto.hu

Elkészítés:

A lisztet, cukrot, sót és kakaóport egy tálban összekeverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a sárgákat elkeverjük az olvasztott vajjal, a mascarponéval és a reszelt gyömbérrel. A három elegyet fokozatosan összeöntjük, és csomómentesen elkeverjük. Hozzáadjuk a tejet, összedolgozzuk, és egy kivajazott tortaformába öntjük. Belepakoljuk a kimagozott cseresznyét, és előmelegített sütőben 180 fokon 30 percig sütjük.

1 szelet tartalmaz:

energia: 172 kcal
szénhidrát: 15 g
fehérje: 6 g
zsír: 10 g

 

 

 

Tonkababos keksz

Ez a hajszálvékony keksz tökéletes választás diéta idején. Gyorsan elkészül, hosszan eltartható, és apránként fogyasztva alig hízlal. A tonkabab különlegessé teszi az ízét. Bátrabbak porcukorral megszórva fogyasszák, úgy még finomabb.

Hozzávalók (kb. 70 db):

100 g hideg teavaj
200 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
30 g porcukor
1 csipet só
1 egész tojás
1 csomag vaníliás cukor
harmad tonkabab

babgul: csillag - indafoto.hu

Elkészítés:

Összeöntjük a dobókockányi darabokra vágott vajat a liszttel, a porcukorral, a vaníliás cukorral és a sóval, majd pár nyomással morzsásítjuk. Hozzáreszeljük a harmad tonkababot, hozzáadjuk az egész tojást, gyors kézzel összegyúrjuk. Cipót formázunk belőle. Liszteuett munkalapon kinyújtjuk 2 mm vastagra, csillagokat szaggatunk belőle. Sütőpapíros tepsire rakjuk, és 20 fokra előmelegített sütőben 6 perc alatt megsütjük.

1 darab tartalmaz:

energia: 23 kcal
szénhidrát: 2 g
fehérje: 21 g
zsír: 1 g

Címkék: tonkabab

Szőlős-mascarponés pite

A recepthez az ihletet az üres szomszéd telken lévő és a kerítésen átnyúló érett szőlőfürtök adták. Otelló szőlő, és minden évben megdézsmálom. Az édesítő az én ízlésemnek egy kicsit sok lett, legközelebb 50 g elég lesz a tésztába. 

Hozzávalók (12 szelethez):

Tészta:

200 g teljes kiőrlésű búzaliszt
100 g búzaliszt
150 g teavaj
1 evőkanál eritrit
1 db tojás
1 csipet só

Töltelék:

250 g mascarpone
2 dl habtejszín
90 g eritrit
1 nagy fürt szőlő

babgul: IMG 3468 - indafoto.hu

Elkészítés:

A jéghideg vajat összemorzsásítjuk a liszttel, az eritrittel, a sóval, majd gyorsan összegyúrjuk a tojássárgájával. Vékonyra kinyújtjuk, és egy piteformát kibélelünk vele. Megszúrkáljuk, és 200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd kicsúsztatjuk a formából.

Összekeverjük a mascarponét a felvert tejszínhabbal és az eritrittel. Betöltjük a hideg tésztába, és a tetején egyenletesen eloszlatjuk a szőlőszemeket.

1 szelet tartalmaz:

energia: 323 kcal
szénhidrát: 22 g
fehérje: 5 g
zsír: 23 g

süti beállítások módosítása